Felhívások

ImageA Snétberger Zenei Tehetség Központ hátrányos helyzetű, roma zenei tehetségek világszínvonalú képzését és mentorálását végzi, hozzásegítve őket zenei karrierjük elindításához. A 2012 februári meghallgatásra várják mindazon zenélni szerető, gitáron, bőgőn, csellón, hegedűn, cimbalmon, zongorán, ütős vagy fúvós hangszeren játszó, jazz-re, világzenére és klasszikus zenére is nyitott, 12 és 20 év közötti fiatal jelentkezését, aki szeretne a központban tanulni. A felvettek képzése 2012 nyarán indul.
ImageA Karaván Művészeti Alapítvány várja budapesti tehetséges általános és középiskolás gyerekek, fiatalok jelentkezését. A 2000 óta működő tandíjmentes színészképző stúdió hétköznap délutánonként tartja foglalkozásait Ferencvárosban, a Klinikák metróhoz közel.Készülő színházi produkcióiba pedig fiatal felnőtt szereplőket keres az alapítvány. Színészettel foglalkozó vagy színészethez kedvet érző fiúk és lányok jelentkezését várják.
Image2011 júniusában, az V. Athe Sam Roma Összművészeti Fesztiválon nagy sikerrel zárult a Gödör Klub első tehetségkutató programja. A széles érdeklődésre és a nagyszámú tehetséges jelentkezőre tekintettel a Klub folytatja a programot. 2012 januárjában indul a Vi Ame Athe Sam! 2.
ImageA kecskeméti fesztivál célja, hogy a cigány és nem cigány tanulók közösen mutassák be a roma kultúra értékeit, a nem roma gyerekek is megismerhessék a cigány kultúrát, segítve ezzel az előítéletek lebontását. Bács-Kiskun megyéből várják diákok jelentkezését január 20-ig.
ImageAz Uccu Roma Informális Oktatási Alapítvány cigány/roma identitású friss diplomás, vagy végzős önkéntesek jelentkezését várja középiskolai foglalkozások megtartására. A jelentkezők november 18-19-én két napos, ingyenes képzésen vehetnek részt.
ImageA European Roma Rights Centre (ERRC) gyakornokok jelentkezését várja a 2012. tavaszi-nyári szemeszterre budapesti irodájába. Jelentkezési határidő: 2011. december 11.


Google keresés

 
www.romapage.hu
WWW