Lovári alapfok

Az első leckében a romani hangtannal fognak megismerkedni. A romani hangok kiejtését, a hangtárban szereplő anyanyelvű kollégánk lesz segítségünkre. Mivel a romani nyelvben nem használunk ékezetet, ezért fontos, hogy a szavak és a hangok helyesen és a megfelelő hangsúllyal legyenek mondva.
ImageEbben a leckében a Balogh családot ismerhetitek meg, akik Budapesten laknak egy nagy családi házban. Az olvasmányban személyes névmásokkal és a létigével fogtok megismerkedni.

ImageA harmadik leckében megismerkedhettek a családban élőkkel, és azzal, hogy ki mivel foglalkozik. A leckében szerepel még a partikula alkalmazása, a határozott névelő alanyesetben és többes számban, a számok 1-100-ig, a határozatlan névelő, a ba-be, ban-ben, ból-ből rag és a „maj” fokozó képző.
ImageEbben az olvasmányban a Balogh család otthonát ismerhetitek meg belülről. A lecke alapján mindenki felkészülhet a saját háza ill. lakása teljes bemutatására. Nyelvtani szempontból megismerkedhetünk néhány igekötővel - irányt mutató szócskákkal, és a birtokos névmásokkal.
Elérkeztetek az Alap I. szintfelmérő tesztjéhez. Ez a teszt arra szolgál, hogy az eddigi leckék és a benne lévő szókincs, nyelvtani szabályok elsajátításáról képet kapjatok. Ajánlott önállóan megoldani a feladatokat, mielőtt tovább léptek a következő szintre.
Oldal: 1/3 Last Page
1 2 3


Google keresés

 
www.romapage.hu
WWW