Lovári nyelvtanulás

Rostás Csaba - az oldalunkon elérhető internetes tankönyv szerzőjének - a tananyaghoz írott előszava.

Bevezető

A romani (cigány) nyelv egy merőben más formában jelenik most meg, az eddig klasszikus – könyvforma helyett lehetőség nyílt arra, hogy interneten keresztül, otthon, kényelmesen hátradőlve székében sajátítsa el a kedves érdeklődő ezt a nyelvet. Jó magam mondhatni „beleszülettem” a romani nyelvet beszélők közösségében, amely közösség a rendszerváltást követően egyre nagyobb mértékben hagyta el a régióra (Kelet-Magyarország - Fábiánháza, Nagyecsed, vagy (Nógrád és Heves megye )igazán jellemző tradícióit, mint pl. az ünnepek közösségi formában való megtartását, táncait, zenéit. Az új generáció már alig, vagy nem képes megtartani, a mindennapi létért való küzdelem a „felgyorsult világ” amely megtörte, megszakította a közösségi élet kohézióját, a fent említett generáció számára már nem lett annyira szükségszerű hogy ezeket meg éljék, gyakorolják, vagy akár tovább adják. Ezért szeretnénk még nagyobb publicitással élni azzal a lehetőséggel, hogy a romani nyelv az interneten keresztül is elérhetővé váljon mind azok számára, akik érdeklődnek a nyelvünk iránt.

Rövid előzmények:
Nyelvtudósok szerint, a romák származási helye India. Területét illetően már több állítást is hallottunk már, de konkrét bizonyítékok még a mai napig nem kerültek elő. Amikor egy barátom megkérdezte tőlem, hogy mi a véleményem a romani nyelv eredetéről, én a következőt válaszoltam.” Tudod, valamikor, mindenki csak egy nyelvet beszélt, de a Bábel tornyánál történtek után megváltozott a világtörténelem, és megosztást eredményezett, hiszen senki sem értette egymást. Valójában ezután alakultak ki a nemzetek, és ezeknek sajátos kultúrája, így a roma kultúra is. Nagyon örülök annak, hogy nyelvünk a mai napig él, noha igen sokszor pusztításnak volt alá vetve, ( Mária Terézia, Hitler ) mégis csoda folytán megmaradt, mai napig beszélik, sőt, lehetőség nyílik arra, hogy az általános iskolákban vissza tanulhatják azok a gyerekek akiknek már a szülei sem beszélték, de a gyerekeiket ösztönzik erre, vagy azok a gyerekek akiket érdekli a nyelv, és azok is akik megtanulták a nyelvet valamilyen szinten, de szeretnék tovább fejleszteni tudásukat.

Az indo-európai nyelvcsalád tagjaként ezt a nyelvet sok külső hatás érte. Tudjuk, hogy a vándorlás alatt, sok ország kulturális hatása folyásolta be ezt a nyelvet, mint ( egyiptom, balkáni országok, román, germán stb.. ) Ezek között a legnagyobb hatást a román nyelv okozta. A romani nyelvet hazánkban nem fenyegeti ez a veszély, mert egyre szélesebb társadalmi rétegek szeretnének megismerkedni ezzel a nyelvvel. Azonban rendkívül fontosnak tartom a nyelv távlati céljainak a megvalósítását, mint pl. a nyelvreformot, az elfelejtett szavak helyett más dialektusból átvenni, vagy akár új szavakat alkotni, az összetett szavak reformját, stb…. Erre a többi dialektus biztosít elsősorban forrást, és a latin, mint minden más nyelv esetében.

Az internetes tankönyv anyaggal kapcsolatban, több sztereotípiát szeretnék eloszlatni, ez a nyelv semmivel sem könnyebb az ebben a családban tartozó többi nyelvnél, grammatikai és szókincsét tekintve sem kevesebb, hiszen a szakszavak bizonyos hiánya miatt tűnhet kevesebbnek, ám ezeket körül írjuk.

Az alap I-II-III szint, és a közép I-II-III. szint, az Origó nyelvvizsgarendszer alapfokú nyelvvizsgájához igazodik és olyan témákat is feldolgoz, amelyek az eddigi piacon található (igen kevés) nyelv könyvek egyikében sem, vagy csak érintőlegesen szerepel. Különlegessége még ennek a munkának, hogy anyanyelvű segítők lesznek hallhatók, akiknek segítségével helyesen ejthetik ki a hangokat, szavakat, szóhangsúlyokat. Továbbá a képek segítségével könnyebbé válik a tanulás. A leckék egymásra épülnek, és minden lecke végén szavak-kifejezések, nyelvtan, és feladatok vannak, úgy ahogy a nyelvkönyvekben. Külön köszönet a Kurt Lewin Alapítványnak és a IBCnet Magyarország Kft-nak, akik nélkül nem jelenhetett volna meg ilyen modern formában ez a munka.

A kedves érdeklődőknek pedig jó tanulást, és kellemes szórakozást kíván a könyv szerzője!

Rostás Csaba






























Google keresés

 
www.romapage.hu
WWW