Néprajz, életmód

A cigány szokásvilágban az egyik legrejtélyesebb rítus a halál kezelésének módja. A virrasztás egy olyan társadalmi esemény, mely kihat minden családtagra. Kötelességből és tiszteletből a temetés napjáig a hozzátartozók megemlékeznek, elbeszélik az elhunyt életében történt pozitív eseményeket (a holtat a virrasztás alatt nem szólíthatják a nevén, mivel akkor megbolygatnák a lelkét és visszahívnák a megkezdett útról). A halál tényéről senki sem beszél szívesen, talán ezért sem lehet találni oly sok szakirodalmat, mely megválaszolhatná azokat a kérdéseket, melyek egy zárt csoport hiedelemvilágában élnek. Ezek a szokások az adott kultúrában élők számára egyértelműek és nem magyarázandóak. Én mégis kísérletet teszek arra, hogy nagyapám halála, virrasztása és temetése példáján keresztül bemutassam ezt a szokásrendet.

Bódis Kriszta Báriséj című filmjében a hagyományos oláhcigány kultúrkörben található női szerepek, szabályok, és viselkedésminták apró kis részeit tárja elénk. A film „a sokszínű, ám közös gyökerű cigány kultúrán keresztül kívánja érzékeltetni azokat az emberi törvényszerűségeket, működéseket, gondolkodásformákat, melyek a kultúrák közötti egyenrangúság lényegére világítanak: arra az általános emberi törekvésre, hogy mindannyian igyekszünk berendezni, értelmezni, végső soron élhetővé tenni a világot, ahova születtünk.
Mit tudunk mi nem cigányok azokról a szokásokról, amelyek itt most a társadalmi nemek aspektusából tárulnak elénk? Tisztességről, esküről, kéretésről, tiszteletről, szerelemről, szöktetésről?” /Bódis Kriszta/

A háború után Magyarországon két ízben készült felmérés a cigányok lélekszámáról, 1971-ben (l. Kemény 1974) és 1993-94-ben (l. Kemény-Havas-Kertesi 1997). A cigány származást mindkét alkalommal annak alapján határozták meg, hogy a nem cigány környezet kiket tekint cigánynak. Eszerint 1971-ben 320000 fős cigány lakosságot regisztráltak (a teljes lakosság mintegy 3%-a), 1993-94-ben pedig több mint 500000 főt (Kb. 5%). Az 1993-ban született 116000 gyermekből 13823 volt roma, ami 11.9%-ot jelent. Ezeket a számadatokat meghaladó becslések is léteznek: Demeter Zayzon Mária 600000 és 700000 között becsüli a magyarországi cigányság lélekszámát, míg a roma értelmiség szerint ez a szám a 800000-1000000 is eléri. (A különböző becslésekről lásd: Vajda Imre: Előszó. In: Roma szociológiai tanulmányok. – Periférián. Ariadne Alapítvány 1997.)

Földünkön többféle kultúra él egymás mellett. Ahhoz, hogy elfogadjuk a miénktől különbözőt meg kell ismernünk a számunkra idegen értékeket mielőtt erre vonatkozóan véleményt formálnánk. Magyarországon a romák iránti előítéletesség évszázadokra vezethető vissza. Széleskörű negatív sztereotípiák vonatkoznak többek között a cigányok piszkosságára. Ezek az előítéletek azonban nem viszik figyelembe az esetleges eltérések körülményeit.

Azt kell látnunk, hogy a cigányok néprajza, illetve népi kultúrája – mint általában véve a különböző etnikus jelzővel ellátott népi kultúrák – végső soron egy tudományos konstrukció eredménye. Természetszerűen a népi kultúra a tudományoktól (etnográfiától, folklorisztikától, kulturális antropológiától) függetlenül is létezik. Az egyes kisebb-nagyobb lokális csoportok, esetleg lokális egységeken belüli vallási, nyelvi, foglalkozási csoportok, netán törzsek olyan vonatkoztatási csoportokat működtetnek, amelyben a kultúra normáit önmaguk számára megfogalmazzák, megkülönböztetve és elhatárolva magukat más kulturális csoportoktól.