Színház

Roma színházi kezdeményezések

ImageAz Alapítvány 1993-ban jött létre, célja a cigányság kultúrájának megőrzése, közvetítése, valamint a cigány tehetségek felkutatása és művésszé nevelése. Alapító tagjai: Jónás Judit színművész és Werner József díszlettervező.
ImageA Karaván Művészeti Alapítvány 2000-ben alakult Budapesten azzal a céllal, hogy tandíjmentes színészképző stúdiót működtessen elsősorban tehetséges roma és minden olyan gyermek, fiatal számára, akiknek egy fizetős színitanoda költségei túl megterhelőek lennének. Az alapítvány célja, hogy elősegítse e fiatalok esélyeinek javítását és társadalmi mobilizációját. Az Alapítvány az eltelt tíz év során folyamatosan fejlődött: a színészképző stúdió működése mellett létrejött egy gyermek- és ifjúsági színtársulat is, 2009-ben nemzetiségi és etnikai kisebbségi színház V. kategóriás besorolást kapott.
ImageA társulat 2005 szeptemberében alakult Szegedi Dezső Jászai Mari-díjas színművész művészeti vezetésével. A társulatban helyet kapnak roma, és nem roma fiatalok egyaránt. Céljuk, hogy a művészet és a kultúra segítségével közelebb hozzák egymáshoz a fiatalokat.




Google keresés

 
www.romapage.hu
WWW