Habilitációs dolgozata ennek a témának a továbbfejlesztése. Az első rendszerező beás nyelvleírást, a beás nyelvkönyvet Orsós Anna írta, amely 1994-ben jelent meg. A 2002-től az MTA Nyelvtudományi Intézetének keretein belül működő Cigány Nyelvi Kutatócsoport tagjaként a beás nyelvre vonatkozó leíró nyelvészeti, antropológiai nyelvészeti, szociolingvisztikai és nyelvpedagógiai kutatásokat végzett, illetve Kálmán László nyelvésszel együtt 2009-ben publikálta a Beás nyelvtan című kötetet, amely leíró nyelvtani, hangtani, alaktani változásokat rögzítő, rendszerezett nyelvtan. 1997-től eredményesen tanít a felsőoktatásban is beás nyelvet, és – többek között – szociolingvisztikát, a kétnyelvűséggel kapcsolatos kurzusokat és nyelvpolitikát. Kiváló előadókészségével tanítványok sokaságát indította el a pályán. Éppen a szükséges intézményesüléshez járul hozzá Orsós Anna munkája, amelyben a beás nyelv leírásán, a nyelvhasználó közösség szociolingvisztikai vizsgálatán túl arról is átfogó képet kapunk, hogy ebben a kérdésben is milyen nagy feladatok előtt áll a hazai oktatásirányítás. Ha jog az anyanyelvi oktatás, akkor egy magát demokratikusnak valló társadalomban meg kell teremteni a jogérvényesítés elemi feltételeit.


ISBN 978 615 5181 46 7
Kiadó: Virágmandula Kft.
Megjelenés: 2012
Nyelv: magyar
Terjedelem: 196 oldal
Pdf méret: 160x240 mm
Ár: 1200 Ft

PDF formátumban megrendelhető ITT