Donald Kenrick és Grattan Puxon állítása szerint a cigányokkal szemben megfogalmazott leggyakoribb és legkevésbé cáfolt többségi előítélet a „mocsok és a betegség” terjesztésének vádja. A nem cigányok jelentős része mind a mai napig tart a „cigányok piszkosságától”. A szocialista rendszer egyik legjellegzetesebb tevékenysége volt Magyarországon a telepi cigányok – nem cigányok által vélt – „piszkossága” ellen irányuló ún. kimosdatás. A szocialista tanácsi politikai gyakorlat részeként egészen az 1980-as évek közepéig a Köjál minden nyáron kétszer „kimosdatta”a telepi cigányokat. Sajnos a tisztviselők anélkül beszéltek a cigánytelepek piszkosságáról, hogy egyetlen cigányháznak a küszöbét valaha is átlépték volna. A szervezőknek eszükbe sem jutott, hogy milyen megalázásban van részük azoknak az embereknek, akiken a fertőtlenítés különböző fázisait elvégezték.

Kalányos István Cigánynak születtem című monográfiájában írja le gyermekkori élményét: „… havonta egyszer kora reggel rendőrök veszik körül a cigánytelepet, hogy senki se tudjon megszökni a később autókkal kivonuló fertőtlenítők elől. Ez a tortúra maga volta az erkölcstelenség és az emberi jogok megtiprása. Nekünk, fiatal gyerekeknek végig kellett néznünk, ahogy a nagy sátorban betessékelik a meztelen nőket, majd a férfiakat fürdeni, miközben a család összes ruháját egy kazánkocsiba tették fertőtleníteni.”

A „piszok” olyan társadalmi tény, amely az elképzelt vagy vágyott rendet megzavarja. Hogy mit tekintünk tisztának vagy piszkosnak, kultúránként különböző lehet.

Természetesen a cigány kultúrában is létezik tisztaság. A tradicionális oláhcigány közösség esetében olvashatunk egy sajátos tisztasági koncepció – márimé - meglétéről.

Ez alapján testi és lelki tisztaságról beszélünk. A külső test a külvilágnak szánt ént szimbolizálja, a nem-cigányoknak játszott szerepet. A belső test pedig a titkos etnikai-ént - amelyet egyénenként őriznek -, amit a csoport szolidaritása erősít meg.

A márimének három fontos szociológiai értelme van (Sutherland 1975)- egyrészt a társadalmi kontroll egyik formája, mert mint kirekesztés erősíti a belső szabályokat, másrészt a nemi státusz tiszteletben tartásának is a rendszere. Különösen a felnőtt nőknek kell tiszteletet tanúsítaniuk a férfiakkal szemben. Harmadrészt a márimé lényeges szerepet tölt be az emberi élet során bekövetkező állapotváltozásokban is. A különböző életkorokhoz kötődő státuszok – a társadalomban elfoglalt helyek – ugyanis rituálisan hangsúlyozottak a szennyezettségi állapotok megkülönböztetésével (Miller 1968).

A tradíciók szerint élő cigány annak érdekében, hogy sajátos életmódját fönntarthassa, egyrészt megpróbálja a nem cigányokkal való társadalmi érintkezését minimálisra csökkenteni, másrészt olyan viselkedési szabályokat követ, amelyek eltérnek a többségi társadalmétól, így társadalmi – morális – vallási határok keletkeznek.

A társadalmi forma és a társadalmi tevékenység összefüggnek a tisztaság és tisztátalanság kategóriáival. Ezek nem a babonák csoportosításai, hanem egy rendszer formái, amelyek jelentőséget és értelmet adnak a viselkedésnek – a romák egymás közötti és a romák-gádzsók közötti viszonyban (Sutherland 1975).

A tisztátalanságra vonatkozó vélekedések és a rontási tabuk betartása – mint a cigány identitás nélkülözhetetlen része a tradicionális közösségekben - olyan hétköznapi tevékenységekhez kapcsolhatók mint az étkezés, tisztálkodás, az élettér megszervezése, vagy a tárgyak elhelyezése ebben a térben (Okley 1991).

Néhány példa: a mosogatás és a mosás gyakorlatának technikai szétválasztása; az arc és a test törlésére használt törölköző megkülönböztetése; az asszonyok kötelező kendő és kötény viselete – ezáltal a felső és alsó test elhatárolódik egymástól -; a férfiak rövid nadrágban nem mutatkozhatnak; a nők haját rendes körülmények között nem szabad levágni; sem mások előtt fésülni; a mosdás tevékenységét titkolózás övezi; a férfiak a nőket az illemhely felé még menni sem láthatják; tabu övezi a termékenység minden biológiai megnyilvánulását.

A hagyományokat őrző oláh cigány közösségekben különbséget tesznek a köznapi értelemben koszos és a rituálisan tisztátalan között. Elsődleges szempontnak tekintik a belső és a külső test tisztán tartásához használt tárgyak elkülönítését.

Az esetek többségében a külső megjelenésnek nincs köze a rituális tisztasághoz. Amikor fémhulladék gyűjtése után hazamennek piszkosan, addig nem számítanak tisztátalannak, amíg a belső teste tiszta. Számukra a mosakodás kontextusának, s nem magának a mosakodásnak van a szennyezettség szempontjából jelentősége.

Ideális esetben a mosdótálak egész gyűjteménye található ezekben a háztartásokban; külön az élelmiszernek, külön az evőeszköz és edények mosogatásához, egy kell a nagymosáshoz, egy a mosakodáshoz- egy külön a nőnek – egy a takarításhoz, egy az újszülött fürdetéséhez. A gyakorlatban kevesebb mosdótálat használnak. Kettő azonban mindenhol van, mert az edényeket és a testet sohasem szabad ugyanabban a tálban megtisztítani. A tisztaság legfontosabb forrása a mosogatótál, amelyet tilos más célra használni. A konyharuhát is ebben mossák ki, elkülönítik a többi szennyestől. Az önmagában száradni kilógatott konyharuha akár a cigány etnikai tisztaság zászlójának is tekinthető. Az a mosogatótál, amelyet bármi másra használtak, elveszíti rituális tisztaságát. Ekkor eldobják, helyette újat vesznek.

A márimé szerint az emberi testet két részre osztják, felső- és alsótest, amelynek a derék a választóvonala. A fej, a száj tiszta, a fej a legtisztább, a száj elválasztja a külső és a belső világot egymástól, a külső rész– bőr - tisztátalannak számít.

A külső test piszkossága, a haj, a kiválasztott anyagok – ürülék - , potenciális rontást hozók, ha bekerülnek a belső testbe. Ezzel szemben bármi, ami bekerül a belső testbe, rituálisan tisztának kell lennie. Nemcsak az ételeknek, hanem az edényeknek és evőeszközöknek egyaránt, hiszen ezek kapcsolatba kerülnek a belső test kapujával, a szájjal. A csorba vagy törött étkezési eszközöket kidobják. A külső testnek egyértelműen el kell különülnie a belsőtől, pl. egy személy árnyéka megronthatja az ételt. Ha macska vagy kutya hozzáér az ételt tartalmazó edényhez, vagy tálhoz, bármilyen értékes is legyen kidobják, mivel tisztátalanná vált.

Ezek a kulturális hagyományok az oláh cigány közösségek életében sok helyen eltűnőben vannak, vagy már egyáltalán nem léteznek. A családokban a „hagyományos cigány szokások” (pl. tisztaságkoncepció) már nem élnek, viszont a magyar módon való élet is elképzelhetetlen, hiszen a többségi társadalom egyértelműen cigánynak tekinti őket. (Prónai-Horváth) Ugyanakkor egyes helyeken, például a Gömbalján vizsgált magyar cigányok csoportjában magyar tisztasági szokások szerint élnek, Prónai szerint a tisztaság és piszkosság olyan morális kategória, amely mentén a cigány közösségeken belül verseny és belső hierarchia jön létre.

Érdekes, hogy ezt magyar szempontok irányítják, és magyar ítéletek erősítik meg, mégsem a magyaroknak akarnak ezáltal megfelelni, inkább az egymás közötti erőviszonyokat tükrözi és hozza létre ezen tisztasági kérdéshez kapcsolódó erkölcsi kategóriákat.

Felhasznált irodalom:

Prónai Csaba; A kulturális antropológia jelentősége a cigánykutatásban in. Tér és terep, Akadémiai Kiadó, Bp, 2004. p.253-271.

Judith Okley; Szimbolikus határok in.Café Bábel 1, p.37-54.

Horváth Kata-Prónai Csaba: „Retkesek” és „kényesek” között, Egy magyar cigány közösség tisztasági szokásairól in. Café Bábel 38. p 33-41.