A felperes Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány munkatársai

Az önkormányzat 2002-ben a tulajdonában lévő újonnan épült és jól felszerelt iskolaépület nagyobbik részét bérbe adta az Zana Sándor Imre Nevelési, Oktatási Közhasznú Alapítvány fenntartásában működő Antal Mihály Alapítványi Iskolának. Az önkormányzati Móra Ferenc Általános Iskola az épület kisebbik részében, illetve a község központjától távol lévő régi, lerobbant iskolaépületben folytatta az oktatást. A bérleti szerződésben átvállalt közüzemi díjak megfizetésén túl az alapítványi iskolának az önkormányzat 2004 óta külön támogatást is nyújt: 2007-ben már több millióra nőtt az étkeztetésre és egyéb kiadásokra fordítható támogatás összege. A magániskola havi négyezer forintos tandíja mindeközben a felperesek álláspontja szerint a szegregáció eszköze, hiszen a rosszabb anyagi helyzetű, többségükben roma szülők nem tudják az összeget kifizetni, nem dönthetnek szabadon az iskolaválasztásról.

A korábbi közigazgatási perekkel ellentétben a jelenlegi felperesek polgári perben kívánják a szegregációt és a hátrányos megkülönböztetést megszüntetni. Az előző perekkel ellentétben nem a bérleti szerződést jóváhagyó önkormányzati határozatot támadják, hanem az annak nyomán a valóságban létrejött szegregáció felszámolását kérik a megyei bíróságtól. A felperesek szerint a 2002-es önkormányzati iskolamegosztás miatt a romák és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek rosszabb fizikai és pedagógiai feltételek között tanulnak. A nem cigány/jobbmódú gyerekeknek cigány/mélyszegény társaiktól való fizikai elkülönítése mellett az oktatás feltételrendszere az önkormányzati iskolában fizikai, tárgyi, módszertani szempontokból egyaránt alacsonyabb színvonalú. Ennek egyértelmű bebizonyítására a felperes szakértői vizsgálatot indítványozott. A szegregáció és hátrányos megkülönböztetés megállapításán túl a felperesek jogi képviselője, Dr. Farkas Lilla arra kérte a bíróságot, hogy kötelezze az önkormányzatot a jogsértés megszüntetésére, azaz mondja fel a bérleti jogviszonyt az alapítványi iskolával, és fokozatosan állítsa helyre a 2002-t megelőző helyzetet.

A felperesek álláspontja szerint Dankó István polgármester 2000-es előterjesztése alátámasztja, hogy az alapítványi iskola eleve a roma és nem roma tanulókat elkülönítő szándékkal jött létre. Dankó István az alapítványi iskola létrehozása mellett érvelő iratban ugyanis többek között kifejtette: „A népcsoportokat, amelyek a különböző kultúrákat hordozzák, nem lehet erőszakosan egybezárni, integrálni egymással… a jászladányi társadalomban a cigány-magyar törésvonal felerősödik, ha egybeesik a szegény-gazdag törésvonallal”. A felperesek szerint továbbá az sem elhanyagolható tény, hogy a polgármester – aki a tárgyaláson elmondta, hogy az ő gyermeke is az alapítványi iskolába jár – tagja az iskolafenntartó alapítvány kuratóriumának, valamint hogy az iskola egyik alapítója és kiemelt támogatója a jászladányi lakosság jelentős részét foglalkoztató Jász-Föld Mezőgazdasági Rt., melynek vezérigazgatója id. Dankó István.

Az alperes önkormányzat tagadja a szegregáció tényét, mivel állításuk szerint az iskolákba jelentkező összes gyerek felvételt nyert eddig. Az iskolák nem tartják számon, hogy a gyerekek hány százaléka roma és ez nem befolyásolja a felvételi döntést. Az alperes jogi képviselője, a polgármester felesége, Dr. Makai Gabriella a tárgyaláson kifejtette: az alapítványi iskolára azért volt szükség, hogy megakadályozzák a jászladányi gyerekek jelentős százalékának más településeken történő beiskolázását, ami az adatok alapján azóta határozottan csökkent. A felperesek állításait megalapozatlannak tartja, amelyek véleménye szerint „politikai elvakultságból” erednek, ez pedig a perindításhoz nem elég. Így az alperes továbbra is a per megszüntetését kéri. Dr. Makai – aki korábban a Jászladányi Cigány Kisebbségi Önkormányzat tagja is volt – hangsúlyozta, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság valamint később a Legfelsőbb Bíróság a közigazgatási perben korábban már jogerős döntést hozott, amely elutasította az akkori felperes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közigazgatási Hivatal keresetét. A megyei bíróság a jelenlegi pert azonban nem szüntette meg, hanem további bizonyítást rendelt el.

A tárgyaláson kihallgatott tanúk között szerepelt mindkét iskola jelenlegi igazgatója, akik cáfolták a szegregáló magatartás tényét, és a pedagógiai, valamint tárgyi különbségeket sem tekintették jelentősnek. Vallomásaikból mindazonáltal kirajzolódnak bizonyos összehasonlításra alkalmas számok. Az önkormányzati iskola körülbelül 380 diákjának 61 százaléka halmozottan hátrányos helyzetű és 56 gyerek sajátos nevelési igényű. Az alapítványi iskolába járó 210 gyerek közül ugyanakkor 31 gyerek, azaz körülbelül 15 százalék halmozottan hátrányos helyzetű és 8 fő sajátos nevelési igényű. A középiskolába történő felvétel az alapítványi iskolánál meghaladja az országos átlagot, az önkormányzatinál viszont alatta van. Míg az alapítványi iskola diákjai közül 10 százalék tanul tovább szakiskolában, 1-2 gyerek megy gimnáziumba és 90 százalék szakközépiskolába nyer felvételt, addig az önkormányzati iskolából a gyerekek 70 százaléka tanul tovább szakiskolában, 30 százaléka szakközépiskolában és egy-kettő kezd gimnáziumban. Az igazgatók az iskoláikba járó roma gyerekek számát nem tudták meghatározni, hivatkozva a nyilvántartás hiányára. Egy 2004-es Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont (OKÉV) jelentés szerint azonban itt is jelentős különbségek vannak, ugyanis az alapítványi iskolában a tanulók körülbelül egytizede, míg az önkormányzati iskolában a gyerekek több mint kilencven százaléka roma.

Ajánlott irodalom -  Messing Vera: Süketek beszéde

Fókusz - Jászladányi história