| Hegyi Ildikó nyelvészt már régóta foglalkoztatja a gondolat, hogy tudását, valamint a lovári cigány nyelv tanítása és a vizsgáztatás során szerzett tapasztalatait másokkal is megossza. A könyv saját kiadásban történő megjelenését a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány támogatta.
Már első olvasásra is feltűnik a mű igényessége, a témák alapos kidolgozása. Érződik, hogy a szerző gondosan választotta meg a feldolgozott anyagokat, szövegeket. Nem a megszokott, nyelvkönyvekben szereplő cigányságot degradáló történeteket, hanem összegyűjtött német anekdotákat, tudománnyal kapcsolatos témákat, valamint társadalmi jellegű problémákat érintő írásokat is találhatunk benne.
Érdekes, tematikailag sokszínű, humoros történetekkel, híres emberekről írott adomákkal vezet rá a cigány nyelv szépségeire.
Hegyi Ildikó célja egyben az is, hogy a cigány nyelv kifejezéskincsének határait keresse, hiszen ezáltal is fejlődik a nyelv. Azt is megmutatja, hogy bármilyen szövegkörnyezetben is képes pontos kifejezésre a lovári nyelv, legyen szó akár tudományról, kultúráról vagy egyszerűen egy műmeséről.
.
A grafikák tetszetősek, beszédesek. A művész, Ifj. Gulyás Dénes ötletes munkáit a kötetben szereplő történetek ihlették. Igényesen kidolgozott, színes inspirációk. Érdekesek, szépek.
Mivel a könyv a nyelvvizsga anyagait dolgozza fel, így több témakörre, fejezetre tagolódik. Többek között szövegértési feladatok, fordítási gyakorlatok – cigányról magyar nyelvre, illetve magyarról cigány nyelvre -, irányított fogalmazás és levéltéma, valamint nyelvi teszt található a kiadványban. A szövegek értelmezéséhez szótár használata esetenként szükséges.
Ezen segédanyag a tanuláshoz, felkészüléshez elengedhetetlen. A könyv végén találhatók a megoldások, amik egyrészt azért hasznosak, mert az otthoni nyelvtanulást, a helyes nyelvhasználatot elősegítik, illetve a nyelvtani sajátosságok, sablonok könnyebb értelmezéséhez, elsajátításához nyújt segítséget.
Orsós Anna az előszóban fontosnak tartotta megjegyezni, hogy „ A felkészülési anyag elengedhetetlen feltétele, hogy tükrözze a nyelvet beszélők kultúráját, gondolkodásmódját…”, hiszen a nyelvtanulás folyamatában nem lehet egy idegen nyelvet úgy elsajátítani, hogy közben ne legyünk részese azon kultúrának, amelynek mindennapi életéről ismereteket sajátítunk el.
Így olvashatunk többek között a cigány nyelv kérdésfeltevéseiről nyelvészeti értelemben, a cigányok nemzetközi szervezeteiről, és a cigány nyelvről kifejtett véleményekről.
A magyar szövegek cigány nyelvre fordítása során érdekes, máshol ilyen formában nem egységesített anekdota gyűjteményt olvashatunk. Számomra báró Podmaniczky Frigyes története is az újdonság erejével hatott, ugyanis a frappáns kis adomát eddig még nyelvkönyvben nem olvastam.
„ Az adoma szerint báró Podmaniczky Frigyes, Pest és Buda nagy rajongója és legavatottabb ismerője egyszer három legyet talált a levesében. Jóságos ember lévén odaintette a pincért, s csak annyit jegyzett meg: -„Fiam, honnan gondolja, hogy én három legyet akartam a levesembe? Legközelebb hozzon ki külön tányéron egy marékkal, majd én teszek a levesbe annyit, amennyit jónak látok!”
Mivel a szövegek felkeltik az olvasó érdeklődését, ezért sokkal intenzívebben haladhatunk az anyag feldolgozásában, elsajátításában.
A levéltémák szintén a hétköznapi életből merített szituációk, a kidolgozandó témakörök között szerepel például a határátkelés, a banki hitel felvétele, romafesztivál, esküvő, ételkészítés, szabadidős tevékenység.
A könyv nemcsak a középfokú írásbeli nyelvvizsgára készít fel, hanem az iskolai munkában akár szöveggyűjteményként, akár munkafüzetként hasznos segítséget nyújthat a felkészítő tanárnak és diáknak egyaránt.
Hegyi Ildikó titka, hogy a könyv minden egyes témáján ügyesen végigviszi az egészséges kíváncsiság felkeltésének és fenntartásának fonalát. Az ismeretanyag feldolgozása során nincs kényszerérzete az embernek, szívesen veszi elő, forgatja a könyvet.
A szerző távolabbi célja, hogy a kötet anyagát CD-re rögzítsék anyanyelvű beszélők segítségével, így a szóbeli nyelvvizsgára hiteles feladatokkal készülhetnek a tanulók, illetve a hallás utáni értés gyakorlásához is hasznos segítséget nyújt majd a hangzóanyag.
Hegyi Ildikó:Lovári/cigány írásbeli feladatok középfokú nyelvvizsgára
Dávid Kiadó,Kaposvár 2009
Grafikus: Ifj.Gulyás Dénes
1. kiadás
Megrendelhető:
Dávid János, Dávid Kiadó, 7400 Kaposvár, Bláthy Ottó utca 13.
Hegyi Ildikó, telefonszám: 0620/823 2213
2.700,- Ft
|